Megmentettem Batmant!

Na jó, nem egészen őt, de azért ez most hajnali 3-órakor tőlem elég nagy teljesítmény, főleg úgy hogy nem tudtam most kihez fordulni segítségért...

Pont ma mondtam a szomszédnak, mert alacsonyan elrepült előttem, be a sötét sarokba a régi tároló/nyilvános toalettekhez a jószág. Már sötétedett, de furcsálltam és aranyosnak találtam... Ahha... 

Addig a pillanatig, amíg...

... Az a kis dög be nem repült az ablakomon most negyed órája!

Nem csalás, nem ámítás erre a csipogásra keltem, hogy szegénykém hogy jutott arra a következtetésre, hogy a bukóra nyitott ablakon jó ötlet berepülni hozzám, fogalmam sincs. Eper és Barack persze teljes riadókészültséget rendelt el, hiszen végre valami nagyobb vadászható jött be hozzánk, mint egy légy. 

Legnagyobb szerencséjére, bár eme képsorokat nem láttam, miközben igyekeztem a galériámról lekászálódni, kedves repülő barátunk a szennyestartómban kötött ki - Eperrel együtt... Nem lehetett hallani mást, csak a csipogást. Lenyitottam a tetőt, mire trikolor cicám kiugrott azon nyomban onnan; a denevér nem volt a szájában és még csipogott, miután kiugrott, amit jó jelnek vettem. 

Itt álltam köntösben, hogy most mi az ördögöt kezdjek ezzel a denevérrel, ha megsérült. Úgy csak nem hagyhatom, valakit hívni kell, de hátha csak az ijedség nagyobb volt mindenki részéről. 

Kivittem az omniózus tárgyat az udvarba... megjegyzem, 3 óra múlt ekkor. Ki az ördög lenne ébren?!

Leveszem a tetőt - semmi mozgást nem látok a fekete lepedőn, csak sejtem az állatot, hiába kapcsolok villanyt. Belevilágítani a szemébe mégse szeretnék, mert azt már megtettem előtte pár perccel, amikor rémültemben villanyért nyúltam.

Bejövök, benyomom a gépet, hamar betölt, beírom a keresőbe: denevért találtam

Kiad egy rakat marhaságot, hogy tegyen minikoporsóba, hátha megnő és Batman lesz belőle és társai, de egyik se írja le, mit iszik, hogyan iszik.

Megnézem kis barátunk, közben a két macska a rácsnál őgyeleg - tűnés lányok...

Belenézek a tartóba, hajolok közelebb, mire egy dühödt csipogás hátraugraszt - oké, él, remek, ahogy nézem lihet..

Vissza a konyhába tálkába vizet, mert emlékeim szerint itt Magyarországon rovarevő denevérek vannak, akik néha azért vízzel is oltják szomjukat, nem csak a táplálékból nyerik ki. - Állok tálkával a kezemben a tartónál. Hogy teszem én ezt be hozzá, vagy őt ki onnan?

Leteszem a tálkát, megfogom a tartót, óvatosan igyekszem borítani - Hupsz a lepedő rákerült szerencsétlenre.

Nehezen kihalászom a lepedőm, már csak néhány fehérnemű van a doboz alján, abba már csak nem akad be úgy, megint megdöntöm a dobozt, most sikerrel járok, kint van és repül: körkörösen, de legalább felfelé. 

Visszadobálom a lepedőt a tartóba, behozom a tartót a helyére, veszek egy mély levegőt. Megnézem Epret, vajon megharapták-e egymást, odacsalom Epret, felemelem,  igyekszem megnézni, de úgy tűnik kutya baja. 

Adok nekik a hős vadászoknak jutalomból pár finom falatot és utána levetődöm a géphez, hogy legépeljem ezt a hihetetlen történetet. 

Közben megint csipogást hallottam az ablakomnál: Remélem ez nem ugyanaz a denevér és ezúttal kint marad...

Ui.: Póbáltam a fajtájról képet keríteni, de nem találtam. Valahogy mindig szélesebb fejű, vagy nagyobb fülű példányokról találok képet, pedig sötét szőrzete volt. Szerintem ez egy fiatal példány lehetett.
Régebben gondolkoztam, hogy milyen jó lenne denevért tartani és gondozni, mondván tök helyes fejük van.  - közben ez már megint csipog itt az udvarban, remélem nem száll be ismét...  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.