9. nap - Pure Cardio

2014.06.01. 07:32

"Hát ezt is túléltük, Némó Kapitány!" - Tűz a víz alá c. filmrészlet

Kissé sablonosnak érzem, hogy belinkelem, de itt már egyszer elszenvedtem ezt, az 5. napon

Mindenkit megnyugtatok, még lesz hozzá szerencsénk ezen a héten, de akkor kapunk mellé egy cirka negyedórás hasizom edzést is. Mindezt a hét utolsó napjára, Csütörtökre. (Ugye az edzés során én Szombaton kezdtem és ezért a Csütörtök az utolsó edzés nap, mert Pénteken pihenés van.)

Mindenkink kellemes napot!
Én most fogom magam és kiviszem az ebemet sétálni még mielőtt dolgozni mennék. :3
Holnap ugyanitt, de nem ígérem, hogy ugyanekkor! :)

Gondoltam linkelek valami vidítót :D Megérdemli, aki ebbe belekezd! :)

Egyébként csak elkezdeni nehéz, és igazság szerint megszokás kérdése. :)

Első nap a szünet után... Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz elsőre visszarázódni ebbe a hétbe, pedig tegnap még HISZtIZTEM IS (!), hogy kimarad egy nap és unatkozom, meg nem pörgök.

Erről az edzésről itt írtam.

Valahogy úgy alakult, hogy ez a szegény edzés megint estére sikerült. Először családi program, másodszor munka miatt. Szerdán remélhetőleg már délelőtt sikerül csinálnom és akkor nem fogom így szidni.

Bár most lényegében kevésbé izzadtam meg, azt a kevés gyomortartalmat is majdnem kihozta, ami ebéd óta benne maradt... O.o Fura mi? 

Szerintem a pihi nap miatt nem bírtam annyira a bemelegítést... Bár volt néhány feladat, ami jobban ment számomra érezhetően. 

Mára ennyi volt. Holnap nehéz nap vár rám, mert megint dolgozom de legalább későn is érek haza, ami azt jelenti, hogy holnap lekésőbb 6-kor fel kell kelnem az edés miatt...

"Drága Pure Cardio!

Tudd meg, hogy utállak már előre is, mert a belemet is ki fogod lógatni holnap. Tudom az Én érdekemben teszed, ezért elfogadom...
Szeretettel: Kyra"

"Drága Kyra!

Holnap ígéretemhez hívem kinyiffansz, de ne félj, a végén bombasztikus alakod lesz!
Pure Cardio"

Szombat újrakezdés előtt ez az utolsó napom.

Itt írtam már erről az edzésről. :)

Kicsit vártam már is meg nem is, mert így holnap pihenés van, de furcsa lesz, hogy kihagyok napot. (Milyen furcsa lesz ugyanez egy hét múlva?) 

A tegnapi nap után azt hittem nagyobb izomlázam lesz, de tévedtem. Egész kellemes volt, így egy kicsit jobban is esett a mozgás. 
(Persze Édesanyám most benézett hozzám a szobámba, hogy miként haladok, és mint kiderült, hamarosan őt is rá tudom venni erre az edzésre.) 

Az edzésre buzdító posztom miatt sokan javasolták, hogy szólnak ők is nekem, ha én is szólok nekik.
Gondolom mindenki most kapott észbe, hogy lapos hasat és formás feneket szeretne a nyárra, amit 100%-ig megértek. :)

5. nap - Pure Cardio

2014.05.28. 21:27

Pure Cardio

Állítom, hogy eddig ez a legkimerítőbb edzés. 

Bemelegítés ⇒ Szünet ⇒ Nyújtás ⇒ Szünet ⇒ Tényleges kardió edzés, és nincs megállás az utolsó 5-6 percig, ahol már az utolsó szünet és  nyújtás jön. 

Nagy a hajtás, de szerencsénkre elégtétel látni, hogy nem csak mi nem bírjuk folyamatosan csinálni a feladatokat, de a videóban szereplő nálunk jóval edzettebb emberek sem képesek erre, mert kiállnak inni ők is.

Holnap van a "hét" utolsó edzése. Utána szombaton folytatás következik. :)

4. nap - Cardio Recovery

2014.05.27. 12:48

Cardio Recovery

Ez a kedvenc napom az egész heti hónap programjából! :D <3 Javarészt nyújtások és lazítások vannak benne ebben a fél órában, bár azt nem mondanám, hogy nem izzaszt meg, csak éppen nem annyira, mint a többi nap. Szóval a hét minden napján várjátok a 4. edzésnapot, mert ekkora van egy leheletnyi szusszanás, amikor Tényleg jól esik a mozgás :D 

A hét utolsó két edzése lesz még kemény! Ezt megígérhetem. :D 

Ui.: Én a programot egy szombati napon kezdtem, szóval nekem a hét Szombattól tart Péntekig! Így nekem a 4. napom mindig a Kedd lesz)

süti beállítások módosítása